Én hiszek Istenben. Hiszek a magam módján. És a magam módján imádkozom, és hagyom, hogy a két gyerekem szabadon gyakorolja a hitét. Az egyik Istenben hisz, templomba és egyházi iskolába jár, a másik önmagában hisz, a sportban, a csapatban. Mindkettő szabadon választhat.

Most egy nap alatt két olyan cikk, fotó jött velem szembe, ami a hitben nem, de az egyházban elég tisztességesen megrengette a hitemet. Igazából, kérdezheted, hogy, csak most? Igen, csak most. Én református vagyok, a családomban előfordulnak/előfordultak lelkészek. Apám görög katolikus volt, de  járt római katolikus, és református templomba is, mint ahogy én is. Így volt természetes.

Az első igazi csalódás a katolikus egyház képviselőjében az apám halálakor ért.  Anyámmal úgy gondoltuk, hogy egyházi temetése lesz apának. Annak rendje-módja szerint elmentünk a paphoz. Az hagyján, hogy fogadási időben olyan volt, mint aki épp akkor keveredett ki az ágyból, de tisztességesen kioktatott bennünket, hogy neki mennyi mindent el kell mondania/énekelnie 20 percben, ezt nyomatékosítva levágta elénk a liturgiás könyvet. Ennyit az ökumenizmusról.

Ezután a gyereknek  a biológia tanárnő elég érdekes dolgokat tanított,  Majd az egyik házi feladatában az eretnekekről kellett ppt-t készíteni. Nem bírtam ki, a legvégére beszúrtam, hogy II. János Pál pápa bocsánatot kért a történtekért. 

És ami most kiverte a biztosítékot. A kórházaknál folytatott gyermeknapi kampányuk kapcsán, a cél nemes volt, de rettenetesen szomorú, és remélem egyszer valaki az egyház részről bocsánatot kér érte. 

Mindezek után jött velem szembe egy cikk, ami azt hirdeti, hogy a homoszexualitás gyógyítható:

"Néha a prehomoszexuális fiúk szüleik rossz házasságának áldozatai. Az apa azzal vág vissza az anyának, hogy elhanyagolja a fiát. Bizonyos anyák hajlamosak meghosszabbítani a fiúk kiskorúságát. Szeretnének mély szimbiózisban, kölcsönös függésben maradni velük. Különösen akkor igaz ez, ha nincsen bensőséges kapcsolata az apával. A nőies fiúk is apjuk figyelme, helyeslése, szeretete után sóvárognak. Ha az apa azt látja, hogy túlságos függés van az anya és fia között, olyan, ami hároméves kor fölött már nem helyénvaló, tennie kell ellene.Az apának a saját példáján kell megmutatnia, hogyan kell az anyával szeretetben, és kellő függetlenségben élni. A férfiasságot el kell érni (nem jön magától). Ehhez jó nevelés, a társadalom segítsége, és idő kell. A másfél és három éves kor közötti idő a döntő.

A másik nemre jellemző viselkedés általában 2 és 4 éves kor között kezdődik. Nincsen homoszexuális tizenéves, de azzá válik, ha nem kezelik. Az apa kulcsfontosságú a fiúk számára a fejlődésben. Az anyák fiúkat, az apák férfiakat nevelnek. A fiúknak 2-3 éves korban le kell válniuk az anyjukról, és azonosulniuk kell az apjukkal. Ekkor dől el, melyik nemhez fognak tartozni. Az apa feladata, hogy megerősítse, és tükrözze a fia férfi voltát. Pl. játszhat vadabb játékot a fiával, együtt zuhanyozhat vele, ahol a fiú észre kell, vegye, hogy mennyire hasonlít az apjára. Ha a fiúk megfelelő kapcsolatba kerülnek az apjukkal, akkor kezdik megérteni, hogy ő mitől klassz, felvillanyozó és izgalmas. Így megszeretik saját férfiasságukat. Felfedezik a szabadság és az erő egyfajta érzését, azáltal, hogy különböznek az anyjuktól és „kinövik” őt. 

Ezenkívül a ferde hajlam gyógyítható. Sok százezer gyógyult ember él köztünk. A gyógyulás küzdelmes, nehéz, de lehetséges. Sokan élnek immár családban, gyermekeiket nevelve. Hiteles kutatások bizonyítják, hogy a homoszexualitás akár magától is eltűnhet."

Nem sorrendben idéztem a cikkből. Van benne egy-két mondat, ami nem is teljesen hülyeség, főleg az "apa úgy vág vissza..." rész, de nem gondolom, hogy a fiaim, azért mert az apjuk nem mindig foglalkozik velük, ezért lesznek homoszexuálisak. Tulajdonkép, ha a az ismerőseim körében random elvégzek egy kis kutatást, ez alapján kb minden második ismerősömnek homoszexuális, vagy leszbikus gyereke lehetne.

Úgyhogy most hadilábon állok az egyházzal..... a katolikus egyházzal....